További képekÉvek óta sikeresen működik a diákotthon Eszterlánc kézműves csoportja, mely a lányok körében nagyobb népszerűségnek örvend ugyan, de mind számukra, mind a fiúk részére nyitott a különféle kézműves technikák alapjainak elsajátítására. Az elmúlt években készítettek kosarakat, csuhé babákat, megismerkedtek a szövés alapjaival, fontak, varrtak, nemezeltek és batikoltak. Idén a papírmerítéssel, és a különféle hulladék felhasználási módszerekkel való ismerkedést tervezik.
Az iskola közösségében és a szülők körében aratott tetszés alapján úgy éreztük, alkotásaikkal nagyobb nyilvánosság elé léphetünk.
A Magyar Kézművességért Alapítvány hosszú évek óta szervezi a Betlehemi Jászol kiállítást, mely a Karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó kézműves és iparművészeti alkotások seregszemléje.
A pályázatra amatőrök és hivatásos művészek egyaránt jelentkezhetnek, az alkotásokból szakmai zsűri válogatja ki a Mezőgazdasági Múzeumban bemutatásra kerülő mintegy száz alkotást.
Alkotócsoportunk négy éve vesz részt ezen a pályázaton, és büszkék vagyunk rá, hogy minden alkalommal beválogatták pályaművünket a kiállításra.
A kiállításon való részvétel dicsőségén túl 2009-ben a csoport elnyerte a Borostyánkő Értékvédő és Szabadidő Egyesület különdíját is, egy különféle kézműves anyagokból és eszközökből álló ajándékcsomagot, mely további alkotásra bíztatta a gyerekeket. A 2010. év kiállítása pedig azt a nem mindennapi meglepetést hozta számunkra, hogy pályaművünket a nemzetközi zsűri méltónak találta a Vatikánban megrendezett "100 jászol" kiállításon való bemutatásra! Innen indult 34 évvel ezelőtt ez a mozgalom, és különleges esemény és eredmény, hogy a világ minden tájáról érkező pályamunkák között tudhatjuk a mi kezünk által létrehozott Betlehemet.
További képekIskolánk informatika- és rajztanárai szeptemberben digitális rajzpályázatot hirdettek meg. Hatalmas érdeklődés és alkotókedv mutatkozott a gyerekek részéről, a kitűzött határidőig 41 tanulónk 56 rajzot küldött be. A zsűri december elején értékelte a pályaműveket, és december 15-én kihirdették az eredményeket. Három korcsoportban külön díjazták az alkotásokat.
| Név, osztály | ||
|---|---|---|
| 3-4. osztályosok: | ||
| I. | Dusza Maura 3.a | |
| II. | Tényi Zsolt 4.a | |
| III. | Antal Bence 3.a | |
| 5-6. osztályosok: | ||
| I. | Ács Barbara 6.a | |
| II. | Polczer Szilárd 6.a | |
| III. | Boda Brigitta 6.a | |
| 7-8. osztályosok: | ||
| I. | Ujszászi Alexandra 7.a | |
| II. | Nagy Nándor Patrik 7.a | |
| III. | Fülöp Flóra 8.b | |
| Különdíjat kapott még két alkotó: | ||
| Galbács Amanda a 7.c | ||
| Nagy Nándor Patrik 7.a | ||
További képekA felső tagozat számára meghirdetett iskolai anyanyelvi versenyünket november 24-én, csütörtökön délután tartottuk. 13 felsős diák nevezett be. A program első felében egyéni verseny zajlott. A szünet után három, életkor szerint vegyes csoportot alakítottak, és így dolgoztak tovább. Változatos, játékos feladatokat kellett megoldaniuk.
Az egyéni verseny eredményei:
I.helyezettek holtversenyben Mészáros Martina 7.a és Hegedűs Richárd 8.a.
II.helyezett Péter Tamás 8.b.
III.helyezett Boldizsár Richárd 5.a.
A csapatversenyt a Kazinczy-csapat nyerte.
A csapat tagjai:
Ács Barbara 6.a, Mihalik Enikő 7.a, Ujszászi Alexandra 7.a, Fehér Tamás 8.b.
A Fővárosi Fenntartású Intézmények Szavalóversenye november 23-án, szerdán került megrendezésre a Miklós téri Általános Iskolában.Négy tanulónk nevezett a versenyre, Apáti Orsolya és Cochior Róbert a 3-4.c-ből, Németh Norbert és Vihari Krisztián a 8.c-ből. A felsőtagozatosok versenyében Németh Norbi második helyezést ért el.