Rendezvényeink, ünnepeink

I. félév

Karácsony

további képekAz iskola karácsonyi ünnepélyét december 15-én, csütörtökön délután tartottuk. 3 órakor kezdődött az ünnepi műsor a tornateremben. A negyedik osztályosok és egy hetedikes „vendégművész” betlehemes játékot adtak elő. Az énekkar karácsonyi dalai tették még meghittebbé a hangulatot. Ezután régi szokásunkhoz híven az iskola igazgatónője mesélt egy karácsonyi történetet. Ünnepségünket megtisztelték a Wesselényi Lion’s Club képviselői. Ez a szervezet már hosszú évek óta támogatja iskolánkat, idén is hoztak ajándékot a gyerekeknek. Végül az „iskolai Jézuska” is kiosztotta az osztályoknak szánt meglepetéseket. Ezután a gyerekek fent a termeikben bontogatták ki a csomagokat. Kipróbálták az új játékokat, szűkebb körben, osztálykeretben ünnepeltek. Gyertyafényes karácsonyi vacsora zárta a délutánt.

Karácsonyi vásár

további képekDecember 13-án, kedd délután tartottuk hagyományos karácsonyi vásárunkat. Ezen az alkalmon az osztályok és a rajzszakkör árusítják a gyerekek által készített ajándéktárgyakat, karácsonyi díszeket, ékszereket, süteményeket. A bevétel az osztályok kasszáit és a szakköri költségvetést gyarapítja. Idén is nagy forgalom volt a vásárban, a legkelendőbb portékákat pillanatok alatt elkapkodták a vásárlók.

Bemutató foglalkozások a diákotthonban

további képek A Fővárosi Pedagógiai Napok rendezvényének keretében diákotthonunk bemutató foglalkozásokat tartott december 7-én, szerdán. 1-2.c osztályunk diákotthoni csoportja zene-mese-játék foglalkozásra, a 4.a-sok kézműves foglalkozásra várták az érdeklődőket.

Mikulás látogatása

további képekDecember 6-án, Miklós napján délután jött el hozzánk a Mikulás három krampusz kíséretében. Először megnézte a tornateremben az őt köszöntő műsort. Elsősök, másodikosok verset mondtak neki, majd a 3.a osztály a Kalamajka a Mikulásnál című színdarabot adta elő. Ezután a nagyszakállú végigjárta az osztálytermeket, és feneketlen zsákjából minden gyereket megajándékozott. Ismét megbizonyosodhattunk arról, hogy Mikulás hiába él messze az Északi-sarkon, mégis mindent lát. Minden tanulónknak tudott személyre szóló biztatást vagy ha kellett, dorgálást mondani.

Terítési bemutató

további képekMinden évben az adventi időszakhoz kapcsolódó iskolai rendezvények sorát a terítési bemutató nyitja. Idén december 1-jén, csütörtökön délután öltözött karácsonyi díszbe az ebédlő néhány asztala. Öt osztály készült a bemutatóra előzetes tervezéssel, beszerzéssel, díszek elkészítésével, és a bemutató napján elénk tárták csodálatos alkotásaikat. A bemutató közönségdíjas verseny is volt egyben. Rengetegen nézték meg az ünnepi díszbe öltözött asztalokat, az iskola tanulói, tanárai, konyhai dolgozók, más dolgozói csoportok és szülők. A sok látogató közül 143-an szavazatot is adtak le a szerintük leghangulatosabb asztalra. A szavazatok összesítése után a következő igen szoros sorrend alakult ki a résztvevő osztályok között:
I. A 7.c asztala 32 szavazattal,
II. holtversenyben a 3-4.c és a 6.a asztala 30 szavazattal,
III. A 4.a asztala 28 szavazattal,
IV. A 3.a asztala 23 szavazattal.
A tortajutalmakon kívül a korábbi évek gyakorlata szerint az I. helyezett dicsősége még az is, hogy az iskolai karácsonyi gyertyafényes vacsorán a teljes ebédlőt az ő ötleteik, motívumaik, díszítőelemeik felhasználásával díszítjük majd fel.

Hetedik osztályos családi hétvége

további képek2005-ben indítottuk el, és azóta hagyománnyá vált a hetedikesek számára rendezett pályaválasztást segítő családi hétvégénk. Saját tanulóinkat és az integráltan tanuló hetedikeseket és családjaikat minden évben meghívjuk erre a programra. Idén november 18-19-20-án, péntek, szombat, vasárnap zajlott ez a rendezvény. Néhány példa a szakmai programokból: Középiskolák meglátogatása, tájékoztató a pályaalkalmassági vizsgálatról, Szempont Alapítvány előadása a látássérültek rehabilitációs lehetőségeiről, konfliktuskezelési tanácskozás, konzultáció tanulási technikákról, iskolánkból már elballagott tanulók továbbtanulási tapasztalatai stb. Természetesen szórakoztató szabadidős programokból is választhattak a családok: kézműveskedés, házimozizás, vetélkedő, társasjátékozás, közös főzőcskézés, látogatás a Parlamentben.

Magyar Tudomány Napja

további képekNovember 9-én, szerdán tartottunk rendhagyó tanítási napot a Tudomány Napja alkalmából. Az alsó tagozatosok és az 5.a, 6.a osztály a Millenáris Parkban a Csodák palotájában tett látogatást. A 7.a, 8.a és 8.b osztályok egy környezetvédelmi előadás meghallgatása után az Észak-Pesti Szennyvíztelepet nézték meg. A c-tagozat felsősei pedig a Magyar Televízió III. kerületi székházába mentek stúdiólátogatásra.

Október 23-i nemzeti ünnepünk megemlékezése

Az ünnep hétvégére esett, így a megelőző héten, október 20-án, csütörtökön délután tartottuk a megemlékezést. Az osztályok saját választásuk szerint külső helyszíneket látogattak meg, a forradalom nevezetes emlékhelyeit: Róna utcai emlékpark, Széna téri kopjafák, Kossuth tér, Corvin köz, Műegyetemi emlékmű, Újköztemető 301-es parcella. A meglátogatott helyszíneken mécsest gyújtottak, életkoruknak és ismereteiknek megfelelő módon röviden megemlékeztek a forradalom hőseiről.

Iskolai kirándulás

további képekSzeptember 20-án, kedden sajnos borongós időben indult négy kiránduló buszunk az iskola elől Pápára és Kislődre. Célpontjaink a bakonyi Sobri Jóska Kalandpark, a pápai Eszterházy Kastély és a Kékfestő Múzeum voltak. A parkban a rossz idő miatt több izgalmas kalandot nem próbálhattunk ki, de az alsó tagozatosoknak így is nagy élményt jelentett a fűzfalabirintus, a mászóvár, a húzós tutaj, az állatsimogató. Az Eszterházy Kastélyban remek múzeumpedagógiai foglalkozásokkal vártak minket, még grófoknak és grófnőknek is beöltözhettünk. A Kékfestő Múzeum kiállítása is szép és érdekes volt. Igazán eseménydús nap után tértünk haza az iskolába.

  • Támogassa intézményünket 1%