Pályázatok

Öko pályázat

Az intézmény pedagógusai és dolgozói közül egyre többen a környezettudatos életvitel mellett kötelezik el magukat. A mindennapokban ez nem csak a tananyagon keresztül, hanem a viselkedésben, példamutatásban is megmutatkozik. Szeretnénk néhány éven belül méltóvá válni az Ökoiskola címre, ezért a gyerekekkel és a szülőkkel közösen dolgozunk az eredményekért. Ennek egyik első komoly állomása volt a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának 2010. évi pályázata. A Gyengénlátó gyerekek Budapestért címmel benyújtott pályázaton 1 101 712.- Ft-ot nyertünk. Ebből, az iskola saját forrásából kiegészített összegből szelektív szemétgyűjtőket vásároltunk minden osztályba és szaktanterembe, tanáriba. KomposztálásA kertben 9 facsemetét ültettünk és felállítottunk 3 komposztálót. A diákönkormányzat által kezdeményezett és évekig szervezett műanyag palack gyűjtéséhez palackprést vásároltunk, hogy minél kisebb térfogatú legyen a hulladék. A kerékpárállványokat a munkába kerékpárral érkező kollégáknak és a kerékpárút közelében lakó diákjainknak és szüleiknek szánjuk.

A pályázat keretében kérdőívet töltöttek ki a gyerekek, ami azt mutatta, hogy életkoruknak megfelelően tájékozottak, érdeklődőek, örömmel vesznek részt a szelektív gyűjtésben.

FaültetésPapírgyűjtésPalackprés

  • Támogassa intézményünket 1%